Ma kezdem el írni a naplómat. Először csak magamnak, mert még nem tudom kezelni. Ez amolyan próbálkozás. Régóta tervezem az írást is, úgy mint sok minden mást. Életem olyan szakaszához érkeztem, amikor nagy változásokat szeretnék a sorsom minden területén. Munkában, párkapcsolatban és még sok másban is.
Eleinte majd biztos csaponganak a gondolataim, lesznek visszaemlékezések, tervek, nagy álmok.
A külső inspirációt arra értem, hogy egy ezotériával foglalkozó ismerősöm hívta fel figyelmem az írásra. Ezt persze én hamarabb tudtam mint Ő, hiszen mindig leírom, ami bánt.
Most napok választanak csak el, az egyik sarkalatos fordulóponttól, külföldre megyek dolgozni. Nem tudom mi vár rám? Félelmem igazán csak a honvággyal kapcsolatban van. Minden külföldi nyaralás alkalmával az első két-három napom sírdogálással telt, amit még nem tudtam megfejteni, miért is volt. Hiszen az ember nyaralni megy, akkor örül, és nem sír.
Ebbe a naplóba szeretném majd feljegyezni a külföldi élményeimet, esetleges kudarcaimat.
Itt fogom összegyűjteni azokat a leveleket, amelyeket lelki vívódásaim alkalmával írtam ki magamból, néha csak magamnak, máskor pedig az érintettnek.
Meglátjuk mi lesz belőle.
Utaltam az elején a terveimre. Egy festőművész barátomat zaklattam a napokban, mert évek óta érzem, festenem kell. Nincs semmilyen tapasztalatom ezen a téren. Már minden létező dolgot lefestettem itthon, ajtót, ablakot, székeket, házat, mindent. Tudom, ez nem azonos azzal a művészi alkotással amiben mások is kedvüket lelik, de mégis érzem, tudom, bennem van. Elindultam egy úton, hogy ezt az álmom megvalósítsam. Utalnék rá, hogy egyik ősöm, ük szüleim egyike, festőnő volt, és édesanyám nővére minden képzettség és ismeret nélkül csodálatos képeket festett. Lehet, hogy ezért van ez az indíttatás bennem is?
Persze egészséges aggódásom van a családom irányában is, hiszen édesanyámat aki 70 éves hagyom itt egyedül. Szerencsére egészséges, fitt, úgy szellemileg, mint fizikailag. A lányom, a férje és az unokám... De ők még fiatalok!
